2014. december 19., péntek

Karácsony

Áldott Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánunk minden hagyományőrzőnek, népzenét, néptáncot kedvelőnek!

2014. július 7., hétfő

Új menüpont

Elkészült a képgaléria, amelyben 23 képet helyeztünk el. Aki többre kíváncsi az a facebook.com közösségi oldalon keresse az I. Gömöri Néptánc- és Népzenetábor közösségét. Ott bőven talál képet és videót is.

2014. július 4., péntek

Bezártuk a tábor kapuját

Péntek délelőtt véget ért a felvidéki Tornalján az I. Gömöri Néptánc- és Népzenetábor. A tábor fő célja Gömörország népzenei- és néptánc kultúrájának megismertetése volt. A miskolci VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház és a tornaljai Városi Művelődési Központ közös szervezésében valósult meg ez a tematikus kulturális projekt. Igazán jó hangulatban telt el a tábor öt napja, amiről a kiváló és önzetlen oktatók, valamint a lelkes résztvevők egyaránt gondoskodtak. A táborba látogatók sok programon vehettek részt. Ez jelentette a népzenei és néptáncfoglalkozásokat, a közös énekléseket, a fergeteges esti táncházakat, a kísérő előadásokat, vagy akár azokat zenei csemegéket, amelyeket az előadókból alakult alkalmi zenekarok közös zenélései eredményeztek. 

2014. június 13., péntek

Játék a Facebook közösségi oldalon

Érdemes a facebook oldalon is követni a tábori híreket. Most ugyanis egy játékkal kedveskedünk a táborba jelentkezőknek. A Parapács zenekar cd-jét sorsoljuk ki azok között, akik megválaszolják az I. Gömöri Néptánc- és Népzenetábor facebook oldalán feltett kérdést. Melyik gömöri faluból származik az ott megosztott és hallható zene?

2014. június 11., szerda

Program - előadás


A kép forrása: www.mediaklikk.hu

2014. június 29. vasárnap, 17 óra

Dr. Agócs Gergely néprajzkutató, előadóművész:  

Bevezetés Gömör folklórjába, különös tekintettel a népzenére

c. előadását lehet meghallgatni a táborba látogatóknak.

Néptáncoktatás

A táborban a Szilicei Fennsík (Szilice és Borzova) táncait lehet majd tanulni.
A táncot tanítja: Richtarcsík Mihály és Zsóka

2014. június 4., szerda

Kinek ajánljuk a tábort?

 Azoknak, akik érdeklődnek:
- a népzene és a néptánc iránt,
- akik szeretik a népdalokat és szeretnek énekelni, táncolni,
- akik néhány nap alatt magabiztosan szeretnének megtanulni "néptáncolni"
- hagyományőrzőknek, barantásoknak,
- akik szeretnek táborozni, 
- akik nézték a Tv-ben a Felszállott a páva c. tévéműsort, akik szeretnének találkozni az ott fellépő előadókkal, 
- akik még nem jártak soha Gömörben, 
- elsősorban felnőtteknek,
- és akik szeretik a szlovák söröket...

2014. március 26., szerda

Elindult az oldal

Az idén első alkalommal kerül megrendezésre a gömöri tájegység népzenéjét és néptáncát tematikusan bemutató tábor. Tornalja a történelmi Gömör vármegye mára elpusztult névadó vára, Gömör (ma Sajógömör) szomszédságában található. Az egykor szétválasztott vármegyét - kulturális értelemben - lélekben összekapcsoljuk. A tábor iránt a világ különböző pontjairól mutatkozik érdeklődés, így várhatóan Magyarország és Szlovákia mellett, Németországból, Nagy-Britanniából, Görögországból, Romániából és a tengeren túlról érkeznek résztvevők.